Gin no Guardian 7. rész – Ember a függöny mögött

Gin no Guardian 7. rész

Crunchyroll előfizetőknek már elérhető a Gin no Guardian 7. rész. Ide kattintva már nézhető is. Benne egy régi mítosz, egy régi-új szövetséges, és három új ellenség.

Spoileres összefoglaló-féleség.

Nehéz összefoglalni a Gin no Guardiant. Nem sok infó csepeg részenként, így leginkább találgatni lehet. Gondolom majd a végén összeáll a dolog. Azért próbálkozunk.

Gin no Guardian 7. rész: Suigin Véletlenül Összefut Nagyapjával

Hosszú idővel ezelőtt egy nagy hatalmú istennő megteremtette ezt a világot, majd sajátja árán még több életet alkotott. Kimerülten, az istennő egy királyi sírhelyen kezdte meg örökké tartó álmát. Halála hatalmas erőt hagyott maga után. Az istennőt Bango – nak hívták. Ez a teremtés mítosza, melyet ősidők óta mesélnek.

A rövid bevezető után a rész közvetlenül folytatja az előzőt. Suigin előtt megjelenik egy hatalmas piramis-szerű szörnyeteg, mire eddigi kísérői azonnal kereket oldalanak és eltűnnek a Seabayben. Hamar kiderül azonban, hogy a fekete piramis nem ellenség, hanem Suiginhez hasonlóan sírőrző és Riku Rei megmentése is érdekli.

Közben az előző részben látott három tag, akiknek a szeme sem áll jól szerveszkednek és azon dolgoznak, hogy Suiginen átjutva kirabolnak egy sírt.

Az új rosszarcok:

  • A mesterlövész Eeyuu.
  • A rogue (?) lány Farin, aki nagyon gyors és apró kardjával jelentős pusztítást tud véghez vinni.
  • És a vezér Phoebe, aki kártyáival varázsol.

Miután Eeyuu az  első lövését elhibázza, Farin indul útnak Suigin felé, aki közben a ‘piramis’ jóvoltából találkozik a sivatag szellemével.

Shostia pedig egy újabb digitális nő formáját felvéve feltöri a Suigin emlékeit, így újra emlékezni kezd a múltjára és így nagyapjára. Ha pedig már emlékszik, a piramisból is elbújik vezetője aki nem más, mint Riku Yuuki. Vagy legalábbis az ő elmentett tudata, amit akkor készített, mielőtt megölték a valóságban.

Az öreg, aki mellesleg nagyon tud öltözködni, továbbra is Suigin segítségét kéri, hogy megmentsék Riku Reit. Mielőtt azonban bármibe fognának Farin kettévágja a piramist. Csakhogy hamarosan Suigin és Riku Yuuki vezérletével feltűnik egy még nagyobb gépezet a föld alól. (A gép szerintem tisztelgés a Power Ranger megazordja előtt, éppen csak a hülye karlendítések maradtak el.)

Közben Riku Rei a Cross Fortress nevű erődben… raboskodik? Nem tudom, mert egyelőre annyit láttunk belőle, hogy míg először cellában tartják, később már egy medencében sellők szórakoznak vele.

Verdikt

A rész hozta az eddigi színvonalat, nem volt se rosszabb, se jobb. Volt egy aprócska akció, pont amennyi az expozíció mellett belefér 10 percbe plusz egy pár vicces momentum – a szokásos séma. Ezek mellé csempésztek be egy rövid mítoszt és Riku Yuuki feltűnésével egy jó nagy meglepetést. A mítosz már kellett nagyon, mert rendesen lógtak a szálak a semmibe; az azt követő Yuuki fordulat pedig inkább csak még jobban nyomatékosította a részt.

Aztán végre kaptunk pár ellenséget is, akiknek most már neve is van. Remélem a velük történő harcot nem a Szfinx-szerű megazorddal folytatják le, mert az nagy antiklimax lenne azok után, hogy tudjuk Suigin mire lesz majd képes. Egy kis Grave Buster-beli Suigin akció hiányzik már a sorozatból. Az új ellenségek ráadásul eléggé különböznek egymástól, nem egyen-kardos emberek, röviden: jól ki vannak találva.

Gondolom persze most, hogy ezt leírtam a következő részben inkább Suigin szövetségesei lesznek, aztán nézhetek nagyokat…

Gin no Guardian minden héten szombaton a Crunchyrollon. Előfizetők a japán vetítéssel egyidőben, ingyenes nézők egy hét csúszással láthatják a legfrisebb epizódokat.

A korábbi részekről errefelé írtunk.



Szólj hozzá elsőként on "Gin no Guardian 7. rész – Ember a függöny mögött"

Szólj hozzá

Az email címed nem tesszük közzé.


*