Dragon Ball Super 91. rész: Készülődés

Dragon Ball Super 91. rész

Megjelent a Dragon Ball Super 91. része. A lenti Daisuki linken már nézhető is – japán nyelv és angol felirat – akár 1080p-ben is. Még lentebb pedig spoileresen kibeszéljük.

A rész itt látható.

Dragon Ball Super 91. rész: Melyik Univerzum Győz?! A Leghatalmasabb Harcosok Összegyűlnek!!

Először is kicsit vicces, hogy az előző részben történtek alatt a narrálásban elhangzik, hogy az “erős Gohan végre visszatért”. Hát igen, ideje volt.

Újra láthattuk a rész elején kicsit a két Zen-Oh-t, és a Főpap is megjelent, hogy a friss hírekkel szórakoztassa: Gokunak sikerült összegyűjtenie a 10 harcost a tornára.

A Földön a Capsule Corpnál közben a 7. Univerzum harcosai készülődnek a harcra. Még egy kis mágnestáblájuk is van, rajta mindenki portréja. Hirtelen nem is tudom kié a legvicesebb. Vegitáén látszik, hogy nem örült a fotózásnak, Buu simán idióta, Tenshinhan, Krillin és Gohan viszont igyekeznek rettenetesen keményen feszíteni a képeken.

Jelen van Goku, Piccolo, Gohan és Tenshinhan. Mellettük az öreg Kai, Shin, Beerus és Whis is ott vannak. Vegita pedig Dendénél edz.

És szerintem a TeamFourStar* egyre inkább hatással van a részekre, ami nem rossz. Volt múltkor ugye az a Yamcha oltás az egyik rész végén, most pedig Popo fenyítette be Vegitát, hogy ne merje szétrombolni az épületet. És közben pontosan olyan közelről mutatták a fejét, ahogy a TFS szokta.

Goku közben nem tudja hogyan edzen még egy kicsit, mire az öreg Kai felajálja neki, hogy előhozza a teljes erejét… sajnos azonban ez 25 órába telne és nincs ennyi idő. Így tehát Goku Whis-szel megy edzeni.

Zen-Oh ezt látva örül, hogy jól megy Goku dolga és már kezdenék is a küzdelmet, ám a Főpap jelenti neki, hogy sajnos nem minden Univerzum áll még készen.

Így például a 9. Univerzumban Roh még nagyon nincs meg a harcosaival. Egész pontosan a már látott Basil, Bergamo és Lavender vannak csak. Ebben az esetben rátapintanak egy olyan témára is végre, amire a 7. Univerzumban köszönhetően Goku kamuzásának és annak, hogy minden harcos a Földről érkezik nem volt példa. Ugyanis a 9. Univerzumban több bolygót kénytelenek átkutatni, és amint egy példa mutatja, amikor valaki megtudja, hogy egész léte forog kockán nem feltétlenül az az első gondolata, hogy harcolni fog. Hanem például elszabadul a káosz…

A két Zen-Oh úgy gondolja, a 7. illetve a 6. Univerzum esélyesek a győzelemre. Ez utóbbinak egy szegletében egy alak bújkál az esőben, amikor arra lesz figyelmes, hogy valaki közelít felé. Ő Forst és aki közeleg: Hit. Azt kell mondanom, remekül volt ismét egy jelenet megkomponálva. A modern Blade Runner-jellegű város, az esős sikátor, a szemétláda Frost és a jéghideg Hit kiválóan összepaszolnak. Még egy ilyen érdekes találkozás gyakorlatilag sokadrangú mellékszereplők közt nem nagyon volt ez előtt az ‘arc’ előtt a Dragon Ballban.

Remekül használják ki, hogy bepillantást nyerhetünk az ellenfelek univerzumainak napi ügyeibe. Érdekes volt látni nem rég a Jiren-féle csapatot, Cabbát és a Csillagharcosokat, és persze most Forstot és Hitet is. Ha esetleg valami módon megmaradna a többi univerzum a 7. mellett a sztoriban – gyanítom így lesz – nem lenne rossz valahogy kivitelezni egy 6. Univerzum sztorit. Akár manga, akár OVA vagy minisorozat formájában.

Említettem a korábbi Yamcha-oltást már. És most említem akkor az újat. Yamchát meglátogatja Zseniális Teknős; előbbi pedig erre azt hiszi, végre megjött a meghívója a tornára. De nem. Az öreg csak azért jött, hogy Puar segítsen neki – azzal, hogy csinos lánnyá változik… mivel ez az öreg gyengéje, amit le kell győznie.

Mondjuk szerintem simán kicserélhetnék Zseniális Teknős Yamchára.

Ja, és még Oolong is azt hazudja Yamchának, hogy valószínűleg keresni fogják a torna miatt…

A 11. Univerzumban Toppo és társai is készülődnek a tornára, már amennyiben készülődésnek nevezhetjük, hogy élik mindennapjaikat. A Főpap szerint mégis ők az egyik favorit Univerzum. Mellettük viszont érdekes még a 2. Univerzum is.

Itt nyílvános válogatást tartanak, keresik az Idol Harcost… Itt megismerjük Briannét, aki egy apró termetű lány, majd átalakulása után egy nem apró termetű… lány lesz… Ribrianne.

A 10. Univerzum szintén megvan a tíz harcossal. Őket már láttuk, hogy kicsit idióták; ezúttal csapattáncolnak, melyet Gowasu úgy tervezi felrakja a GodTube-ra.

Az egyik legjobb visszatérő poén ez a GodTube egyébként, de ezt személyesen sosem vallanám be senkinek.

A 7. Univerzumban viszont közben tragédia rázza fel a csapatot: Buu indulása kétségessé vált. Elaludt és Mr. Satan szerint 2 hónapig nem lehet felkelteni.

Míg Beerus felhúzza magát, Goku már el is tűnik, hogy megpróbálja felkelteni a harcost.

4 óra és 10 perc maradt az Erő Tornájának kezdetéig.

Utószó

Ez a rész extra-hosszúnak tűnt nekem. Na nem azért, mert utáltam volna, hanem olyan sok helyszín és szereplő mozgott, amely a Dragon Balltól egészen szokatlan. Jártunk a 2, 6, 7, 10 és 11. Univerzumokban is, és mindenhol valami egyedi, az Univerzumra jellemző helyszínt láthattunk. Volt Moulin Rouge-féle 2. Univerzum, Blade Runner-féle 6. Univerzum, a már látott bár a 11. Univerzumban és Gowasu GodTube forgatása a 10-ben.

Nem történt nagyon semmi a rész végét leszámítva, de jó volt bepillantani egy kicsit a többi világ kulisszái mögé. Egyelőre jól kitalált karaktereknek tűnnek az ellenfelek is, de őszintén szólva fogalmam sincs hogy akarnak 80 karaktert – legalább  60 – 65 vadi újat bemutatni majd nekünk. Már így is gondban vagyok a nevekkel… A Supreme Kaiok esetében esélyem sincs megtanulni őket.

A következő részekről már tettünk fel spoilereket, akit érdekel mi várható pár rész múlva – ide kattintva beleolvashat. De nagyon spoileres!

Az aktuális Dragon Ball Super részek megnézhetőek minden héten japán hanggal és angol felirattal a Daisukin! A részek után magyar nyelvű összefoglalóval jelentkezünk.

*TeamFourStar – a nagyon elborult Dragon Ball Z Abridged paródia készítői. Nagyon profi átszinkronizálás és rengeteg poén van benne, aki nem látta és beszél angolul, ne hagyja ki.



Szólj hozzá elsőként on "Dragon Ball Super 91. rész: Készülődés"

Szólj hozzá

Az email címed nem tesszük közzé.


*