Boruto: Naruto Next Generations 5. rész összefoglaló

Boruto: Naruto Next Generations 5.

Bemutatkozott Mitsuki a Boruto: Naruto Next Generations 5. részében, mely már elérhető a Crunchyroll előfizetőknek – és a torrenteseknek. Mellette azonban nagyobb szerepet kapott a részben Shino is.

Spoilerek következnek.

A Hangrejtekből érkezett cserediák Mitsuki furcsa. Egyelőre nem tudunk róla mást – jó, lehet tudni róla mást, de nem ebből a sorozatból, így nem spoilerezem el – mint, hogy Borutot lenyomja nindzsamatekban, Iwabét pedig bunyóban, nem is kicsit. Emellett egy fehér kígyója van és valakinek “jelent” a dolgairól, valamint úgy néz ki Borutóval szeretne barátkozni.

Mitsuki cserediák státusza mellett azonban amolyan diplomata is, mivel jelenléte kifejezi az Otogakure és a Konohagakure közötti jó szándékot.

Miután tehát az új diák az első napján a fent leírtakat véghez viszi, Shino úgy dönt, hogy az egész az ő hibája és elhatározza, hogy jobb tanár lesz. Ezért is szervez másnap – a lerombolt osztályterem miatt még mindig a szabadban – egy köszöntőbulit Mitsukinak. Itt aztán elszabadul a pokol, miután a bogaraival életre keltett plüssállatokból elszabadulnak a paraziták, majd Mitsuki széljutsuval szétfújja őket és az egész partit.

Nem sokkal később valaki megőrül az építkezésen, és Boruto ismét – a részben másodszor, mert az elején is tombolt egy volt diák a városban – meglátja azt a bizonyos sötét aurát. Nem kéne lassan szólni valami illetékesnek? Aztán Boruto meglepődik, amikor Mitsuki megjelenik és úgy tűnik ő is látja a chakrát.

Boruto, Iwabe, Shikadai és Sarada négyese beront az iskolába, hogy megállítsa a tomboló építészt, és közös erővel el is intézik. Azazhogy Boruto majdnem meg is öli véletlenül, csak Mitsuki széltechnikája menti meg őket a véletlen zuhanástól.

Shino ismét magát okolja, és míg egyedül mélázik a sötét energia őt is hatalmába keríti…

Másnap reggel a gyanútlan Borutót, Shikadait és Mitsukit az erődbe hívja egy találkozóra.

Végezetül:

A rész rendben volt, de összességében nagyon lassan haladunk. Érthető, hogy még csak az ötödik rész, de az újra és újra elővett szemtechnika és sötét aura kicsit kezdi elveszíteni a varázsát. Ami elsőre mi az?! reakciót váltott ki, így negyedik – ötödik alkalomra inkább már csak ja megint ez érzést hozza ki belőlem. Emiatt remélem Shino után most már komolyabban előveszik a sötét chakra / aura és a szemtechnika kérdését.

A következő részben a három diák megküzd Shinóval, akit valószínűleg nem lesz egyszerű elintézni. Emiatt aki inkább vár, mert lassú a sorozat, annak is javasoljuk, hogy nézzen bele, mert jó küzdelemnek ígérkezik.

A Boruto: Naruto Next Generations minden héten a Japán vetítéssel egy időben megtekinthető a Crunchyrollon.



2 Comments on "Boruto: Naruto Next Generations 5. rész összefoglaló"

  1. Azért az elég szomorú lenne, ha néhány kölyök képes lenne megállítani egy ilyen szintű harcost. Természetesen a hitelesség szempontjából gondolom.

    • Szerintem is. Ha esetleg kimagyarázzák azzal, hogy Shino valamennyire magánál van és visszatartja magát, elfogadom. De amúgy eléggé valószínűtlen, hogy bármi esélyük legyen.

Szólj hozzá

Az email címed nem tesszük közzé.


*