Hanamizawa Q-taro júniusban befejezi a Cue című mangáját

Cue

A Monthly Sunday GX magazin pénteken megjelent júniusi számában felfedték, hogy Hanamizawa Q-taro befejezi a Cue című mangáját a magazin június 19-én megjelenő következő számában.

A manga középpontjában Hira áll, egy lusta menedzser akit a cége kinevez a COPPE csapat producerének, akik a cég kezdő idol csapata teli problémás lányokkal. Amíg a lányok megnehezítik az életét, egyik este meglát egy lányt akit megpróbál beszervezni a COPPE-ba, de nem sikerül neki. Másnap reggel a lány akit Kurenai Rinnek hívnak, felbukkan hogy órákat vegyen. Hira kijelenti hogy a csapat célja a Budokan lesz. Míg a lányok kinevetik, addig Rin elmosolyodik és rábólint hogy csatlakozzon a bandához.

Hanamizawa a mangát 2015 júliusában indította a Monthly Sunday GX lapjain. Március 17-én jelentette meg a Shogakukan a manga 3. kötetét.

A SHAFT anime stúdió Hanamizawa korábbi munkájából, a REC-ből, 2006-ban egy 10 részes anime sorozatot készített. 2011-ben Hanamizawa Hanamizawa Q-taro Jisenshū Hana-Hiyori című erotikus rövid történet gyűjteménye szerepelhetett volna a Tokiói Közigazgatási Hivatal azon listáján ami a Fiatalok Fejlődéséről Szóló Rendelet alapján meghatározza, hogy mely animék és mangák azok amiket sem eladni sem kölcsönözni nem lehet 18 éven aluli fiataloknak. Végül hivatalosan nem került fel a manga a tiltólistára.

Hanamizawa kedden egy új manga sorozatot indított a Shonengahosha kiadó Monthly Young King Ours GH magazinjában Kanojo ga Bikini Armor ni Kigaetara (If She Changes Into Bikini Armor) címmel.

via: animenewsnetwork



Szólj hozzá elsőként on "Hanamizawa Q-taro júniusban befejezi a Cue című mangáját"

Szólj hozzá

Az email címed nem tesszük közzé.


*